Biztonságban az esküvőn
– gondoljon szerettei egészségére –

Egészségügyi szolgáltató vállalkozásunkat 3 éve hívtuk életre azzal a céllal, hogy hiánypótló szolgáltatásokra adjunk lehetőséget. Több, mint 30 év szakmai tapasztalat áll mögöttünk az egészségügy, mentési szektorában.
Vállaljuk akár az Ön nagy napján is, hogy jelenlétünkkel biztonságban tudhatja szeretteit!
A nagy nap ideje alatt vállaljuk az elsősegély-felügyeletet, amely kiterjed a rosszullétek, továbbá az esetleges túlfogyasztásból adódó egészségügyi problémák helyben történő megoldására. Ezért amennyiben nem szükséges, egyetlen vendéget se kelljen nélkülözni erről a fontos eseményről.
Többször tapasztaljuk, hogy idősebb, vagy krónikus beteg hozzátartozók nem mernek részt venni az eseményen a betegségük miatt. Erre is szeretnénk megoldást kínálni, hisz a tapasztalt egészségügyi személyzet jelenléte megnyugtató lehet, továbbá a fiatal pár gondoskodó szerepét ki lehet ezzel emelni.
Szolgáltatásunkat több területen is tudjuk biztosítani:
– gyalogőr (1 fő mentőszakápoló vagy mentőtiszt; eset-táskával)
– elsősegélysátor (2 fő mentőszakápoló vagy mentőtiszt; felszerelt elsősegélynyújtó hely, fektetési lehetőséggel)
– esetkocsi (3 fős személyzettel, felszereléssel)
Amennyiben árajánlatot szeretne, vagy bármilyen kérdése merülne fel az egészségügyi szolgáltatás szempontjából, kérjük, bizalommal forduljon hozzánk!
